Újbuda Rendőrkaitánya jelenti
2009. október 15. csütörtök, 09:53

Lakásbetörő tettenérése, elfogása.

Október 08.-án, 11.30. óra körül Újbuda Rendőrkapitányságán a Tétényi út egyik lakóházának gondnoka bejelentést tett, hogy lakásbetörés közben megzavart egy férfit.



Az elkövetőt őrizetbe vettük, vele szemben az eljárást megindítottuk.

A gyanúsított elmondta, hogy 08 óra 00 perc körül érkezett meg Budapestre a Népstadionhoz, mivel Ózdról busszal érkezett ide.
Ezt követően a XI. kerületbe indult, ahol több lépcsőházba próbált bejutni, de csak a fentibe engedte be egy idős hölgy. Ekkor a kilencedik emeletre ment a lifttel és ott bekopogott mindhárom lakásba, amelyekből senki sem nyitott ajtót. Elővette a táskájából a feszítővasat és elkezdte befeszíteni az egyik lakás ajtaját, amikor a megzavarták őt az elkövetésben.

Mint kiderült az eljárás során, hogy az egyik emeleti lakó hallotta meg a gyanús zajt és ő jelezte a betörés tényét a gondnoknak, aki értesítette kapitányságot.

Az ügynek 3 tanúsága van, ami a jövőben segíthet a lakosságnak.

1./ Idegeneket ne engedjünk be a zárt lakóházakba.

2./ Figyeljünk oda egymásra, a szomszédok lakásaira, mert így mi magunk is elkerülhetjük az áldozattá válást és talán a szomszédok is jobban figyelnek majd a mi értékeinkre.

3./ Gyanús események észlelésekor azonnal értesítsük a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon, mert így van esélye a rendőrségnek arra, hogy elfogja azokat az embereket, akik mások értékeit eltulajdonítják, megrongálják.

Ez úton is szeretnék köszönetet mondani a lakóház gondnokának és annak a szomszédnak, aki észlelte a bűncselekményt és azonnal jelzést adott, ami miatt lehetővé vált az elkövető elfogása.
dr. Balázs Norbert alezredes
kapitányságvezető

Újbuda Rendőrkaitánya

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés