Újbuda Rendőrkapitányának tájékoztatása
2009. augusztus 23. vasárnap, 14:44

Tájékoztatom Önöket, hogy július 26.-án az éjszakai órákban a kerületi járőr kollégáim felfigyeltek a Feneketlen-tó melletti parkos részben három fiatalemberre, akik céltalanul tartózkodtak a parkban és gyanúsan viselkedtek. Őket, kollégáim ellenőrzés  intézkedés  alá vonták, de velük kapcsolatban jogsértés megállapítására nem került sor.

Július 27.-én, 03.30. óra körüli időben, ugyanezen a helyszínen négy tizenéves fiatalt erőszakkal és fenyegetéssel arra kényszerítettek ismeretlen tettesek, hogy adják értékeiket. Ennek hatására egy mobiltelefont és 100 azaz egyszáz forintot adtak át a sértettek.

Az elkövetők a helyszínről elmenekültek.

A rendőrségtől történt segítségkérést követően megállapítást nyert, hogy az elkövetők azonosak a korábban igazoltatott, gyanúsan viselkedő három fővel, akik közül kettőt a bűncselekmény elkövetését követő 30 percen belül elfogtak a Móricz Zsigmond körtéren a kerületi rendőrkapitányság járőrei.

A harmadik társukat, nyomozó és egyenruhás kollégáimból felállított csoport a reggeli órákban, az elkövetéstől számított 5 órán belül elfogták Szigetszentmiklós területén, akinél megtalálták az eltulajdonított telefonkészüléket is.

Az elkövetőkkel szemben  őrizetbe vételük mellett - a büntetőeljárást megindítottuk rablás bűntette miatt, valamint vizsgáljuk, hogy milyen, más bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatóak. Az egyik elkövető 14 éves, a másik 17, a harmadik 19 éves.

Ez úton is köszönöm kollégáim gyors, hatékony és szakszerű munkáját, melynek eredményeként a sértett rövid időn belül visszakapta a tőle eltulajdonított értéktárgyat, valamint az elkövetőket eljárás alá vonhattuk.

Tájékoztatom Önöket, hogy a Budafoki út 5. szám alatt lévő Gellért ABC üzletbe egy ismeretlen férfi bement, ahol az ott lévő alkalmazottat, egy kb. 18-20 cm pengehosszúságú késsel megfenyegette és közölte, hogy amennyiben nem adja át a közért bevételét, akkor megöli.

Az alkalmazott a fenyegetés hatására átadta részére a kasszában lévő 161.500 Ft készpénzt, mellyel az elkövető a helyszínről elmenekült.

A sértett azonnal értesítette a kerületi rendőrkapitányságot, így azonnal megkezdték kollégáim a helyszín környékének ellenőrzését.

A Bercsényi utcai térfigyelő központban a monitorokat figyelő kollégák a közelben észleltek egy arra haladó férfit, akit a jelzés alapján a kerületi járőrkollégák igazoltattak, majd a személyleírás azonossága miatt nála ruházatátvizsgálást hajtottak végre.

Az ellenőrzött férfi ruházatában kollégáim ugyanakkora összeget találtak, mint a boltból elrabolt pénzt, így a férfit a helyszínen megbilincselték.

Az intézkedés során a férfi elismerte a rablás elkövetését, majd megmutatta, hogy melyik szeméttárolóban dobta el az általa használt kést.

A gyors bejelentésnek, a pontos személyleírásnak, valamint a közelben lévő térfigyelő kameráknak és nem utolsó sorban a monitorokat figyelő kollégáimnak köszönhetően a bűncselekmény elkövetőjét percekkel a rablás elkövetése után elfogtuk, így az eltulajdonított érték is megkerült.

Az elkövetővel szemben, annak előzetes letartóztatását kezdeményeztük, valamint vizsgáljuk, hogy milyen, más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható.

dr. Balázs Norbert alezredes kapitányságvezető

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés