| Környezetbarát fejlesztés valósult meg egy újbudai panelházban |
| 2012. január 19. csütörtök, 09:47 |
|
Újbudán, a Bartók Béla út 127-131. szám alatt lévő társasház már 2008-ban megkezdte az épület energetikai korszerűsítését célzó fejlesztéseket, akkor a fűtésrendszert modernizálták. Az ÖKO program keretében 2011 végére a társasház további beruházásokba fogott, melynek során a szakemberek kicserélték a lakások ablakait, napkollektorokat helyeztek el a tetőn, valamint komplex hőszigeteléssel látták el az egész épületet. A munkák eredményeként a ház 50-60 százalékos energiamegtakarítást érhet el, illetve 341 tonna széndioxidtól kíméli meg a környezetet. Bencsik János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára szerint a környezetvédelmi előírásoknak való megfelelés hazánk egyik legfontosabb feladata lesz a jövőben. Bencsik János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára A beruházás 260 millió forintból valósult meg, melyből 133 millió forintot állami támogatásból fedeztek, a fennmaradó költségekből pedig Újbuda Önkormányzata is kivette a részét. Bencsik János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára a beruházást lezáró sajtótájékoztatón elmondta, hogy hazánk egyik fontos feladata lesz a közeljövőben, hogy a nemzetközi környezetvédelmi előírásoknak eleget tegyen.Forrás:Bpn.hu -W- |
Több mint negyedmilliárd forintból korszerűsítettek egy újbudai társasházat.


