| Ismét látogatókat fogad a Budavári Labirintus |
| 2011. december 01. csütörtök, 09:47 |
|
A Budavári Labirintust a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága nyitotta meg hétfőn, egyben tájékoztatást adtak arról, hogy a középkori kőemlékeket bemutató kiállítás ezentúl minden nap délelőtt tíz és este hét óra között lesz látogatható. Az elmúlt hónapok során a szakemberek több intézkedést is tettek annak érdekében, hogy ne történjen a korábbihoz hasonló természetkárosító tevékenység. A vörösborral működtetett Mátyás Borkút volt például az egyik, amely beavatkozást igényelt, itt ugyanis kellemetlen szag terjengett, a falakon pedig penészgomba-tenyészet volt látható. Emellett a látogatók biztonsága érdekében átvizsgálták a járatrendszer állékonyságát és sor került az elektromos berendezések teljes körű felülvizsgálatára is. A Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer a világon szinte egyedülálló képződmény. Az itt létrehozott kiállítóhelyet a rendőrséggel együttműködve július 29-én záratta be a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, indokolásuk szerint azért, mert az üzemeltető Budavári Labirintus Kft. nem fizetett bérleti díjat, nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel, valamint kárt okozott a természeti képződményekben. A kényszerbezárás napközben, nyitvatartási időben történt, az éppen ott tartózkodó vendégeket pedig a helyszín azonnali elhagyására szólították fel.Forrás:BPN- -W- |
Négy hónapos kényszerpihenő után újra megnyitja kapuit a Budavári Labirintus.


