|
Karórával" lehet belépni a legtöbb budapesti strandra |
|
2010. június 17. csütörtök, 10:19 |
|
Új, úgynevezett karórás beléptetési rendszert vezettek be a fővárosi strandokon, fürdőkben - mondta az InfoRádiónak
a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója.
Kiss Ferenc hozzátette, nem a rendszer okolható azért, hogy a kánikulai hétvégén hosszú sorok alakultak ki a beléptetésnél, hanem az, hogy hirtelen több tízezren látogatták a strandokat.
Elsősorban a télen-nyáron nyitva tartó fővárosi fürdőkben vezettek be új beléptető rendszert, amelyről a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója elmondta: a belépéskor kapott "karórával" további szolgáltatásokat (például öltözőkezelést, masszást és egyéb kezeléseket) is igénybe lehet venni.
Bár többen panaszkodtak, hogy az új rendszer miatt nőttek a sorok a strandok és a fürdők bejáratainál, Kiss Ferenc hangsúlyozta: ez nem az új beléptető és pénztárrendszer miatt volt, hanem mert a kánikulai hétvégén rengetegen rohamozták meg a fürdőket.
Ilyen nagy forgalom egy évben csak egyszer-kétszer tapasztalható, és nincs olyan rendszer, amely megfelelően tudja ezt kezelni - mondta az üzemeltetési igazgató, aki kiemelte: mivel a legtöbb budapesti fürdő műemlékhelynek számít, csak korlátozott számú beléptető kapukat lehet felállítani.Forrás:Inforádió |